Szerepel a napirenden
Még az idén dönthet a magánnyugdíjpénztárakról az Ab
Még az idén dönthet a magánnyugdíjpénztárakról az Alkotmánybíróság (Ab), miután a téma szerepel a testület két ünnep közötti teljes ülésének napirendjén - derül ki az Ab honlapján megjelent közlésből.
2011.12.22 14:20MTIAz Ab december 28-ai teljes ülésének napirendjén tucatnyi további téma szerepel, köztük a csőd- és felszámolási eljárással, az adózással, a helyi önkormányzati képviselők jogállásával, a választási eljárással, több egészségüggyel, illetve egészségügyi adatok kezelésével, valamint az esztergomi, a kaposvári és a Budapest I. kerületi önkormányzatokkal kapcsolatos indítványok.
Az Ab hatáskörei jelentősen változnak január 1-jétől, így a testület előtt fekvő indítványok nagy részéről jövőre már nem dönthetnek.
A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos indítványokkal már hónapok óta foglalkozik a testület.
Az origo hírportál augusztusban arról írt, hogy információi szerint a témáról készített határozattervezet kimondja: azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak. Továbbá az Ab a törvénynek azt a pontját is megsemmisítené, amely a munkáltatói nyugdíjjárulékot átnevezte nyugdíj-hozzájárulássá. Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki járulékot fizet, cserébe valamilyen szolgáltatásra lesz jogosult, míg a hozzájárulás formálisan adónak minősül, adóért pedig közvetlenül nem jár ellenszolgáltatás. Így a jelenlegi, Ab által vizsgált törvény alapján hiába fizeti be a munkáltató a közterhet - nyugdíjhozzájárulást -, alkalmazottja még nem lesz jogosult állami nyugdíjra.
Ezzel összefüggésben az Ab tervezete kimondaná, hogy az állami teher elnevezése nem írja felül annak tartalmát, vagyis továbbra is nyugdíjjogosultságot ad a nyugdíjkasszába folyó közteher megfizetése, bármi is legyen annak a neve - írta az origo.
Augusztusban nem hozott döntést az Ab a magánnyugdíjpénztárakról, a testülethez szeptember 1-jén csatlakozott a parlament által akkoriban megválasztott öt új alkotmánybíró.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


