Durcázunk? Durcázunk?
Örihari: Brüsszel a magyar fél válaszára vár
Egyelőre a magyar kormány válaszára várunk - ettől függ, hogy az Európai Bizottság delegációja mikor és milyen keretek között tér vissza - nyilatkozta Szűcs Tamás, a bizottság magyarországi képviseletének vezetője.
2011.12.20 10:12MTIA kedden megjelent interjúban Szűcs Tamás azt mondta: a válaszadásnak nincs konkrét határideje. Hozzátette: "mivel már a november végi EFC- és Ecofin-ülésen megfogalmazódtak ezek az aggályok, a tisztázásuk nélkül nehéz továbblépni".
Szűcs Tamás úgy fogalmazott: három teljesen egyenrangú partner tárgyalásáról van szó.
"Nehéz lenne azonban érdemi tárgyalást folytatni, ha olyan helyzettel szembesülne bármelyik fél, amelyen nem lehet változtatni. Ezt ugyanis már aligha lehetne tárgyalásnak nevezni" - válaszolta arra az újságírói kérdésre, hogy valóban vannak-e a bizottságnak olyan aggodalmai, hogy a kormány törvénybe betonozza saját álláspontját.
Beszélt arról is, hogy többszöri kérésük ellenére, ahogy fogalmazott, nagy meglepetésükre nyújtotta be a kormány a jegybanktörvényre vonatkozó javaslatot. Hozzátette: alapvető kérdés, hogy a jegybanktörvény összhangban van-e az uniós szerződésekkel, garantált-e a jegybank függetlensége.
Szűcs Tamás elképzelhetőnek nevezte, hogy Rogán Antal péntek délutáni módosító javaslatai orvosolhatják ezeket az aggályokat, azonban időre van szükség ennek megvizsgálásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


