Összevonják?
Ilyen se volt még: egyetért a kormánnyal a Jobbik
A Jobbik helyes irányba tette lépésként értékeli, hogy a jövőben lehetőség nyílhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonására.
2011.12.15 15:48MTIRozgonyi Ernő, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy helyre kell állítani a "klasszikus jegybanki funkciókat", vagyis azt, hogy az MNB "valóban a bankok bankja legyen".
Az ellenzéki politikus szerint ehhez az is szükséges, hogy a jegybank ellenőrizni tudja a pénzintézeteket, továbbá képes legyen "kézben tartani" valamennyi bank hitelnyújtási gyakorlatát, érvényesítve abban a magyar érdekeket.
Mint mondta, az MNB által jelenleg meghatározott magas alapkamat nem teszi lehetővé a magyar gazdaság fejlesztését, emellett a gazdasági sikereket az is veszélyezteti, hogy a nemzeti bank monetáris és a kormány fiskális politikája "kioltja egymást".
Rozgonyi Ernő szerint ezért az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetősége az ország érdekeinek érvényesítése felé tett lépés, még akkor - folytatta - ha annak módját kifogásolni lehet.
"De olyan elvadult helyzetben élünk, ahol nem lehet finomkodni" - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az elmúlt 21 év "pénzügyi bűneit" csak hasonló "huszárvágásokkal" lehet megszüntetni. Az MNB és a PSZÁF szervezeti összevonásának elvi lehetőségét az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága javasolja egy, az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


