Ki- és megtakarítanak
Kétezren repülhetnek jövőre az Air France-tól
"Egybehangzó" források szerint az Air France légitársaság jövőre megszüntet kétezer állást a három évre szóló, évi 800 millió euró megtakarítást előirányzó terve keretében.
2011.12.15 07:49MTIA kétezer állás leépítését úgy valósítják meg, hogy nem vesznek fel új munkaerőt a céget elhagyók helyére, legyen szó az alkalmazottak bármely kategóriájáról.
A tervben ezenkívül szerepel a bérek és az előléptetések befagyasztása, a beruházások - főleg az informatikaiak - drasztikus csökkentése, a repülőgép-beszerzések visszafogása. A legveszteségesebb egy-két járatot megszüntetik. A tervet még jóvá kell hagynia januárban a cég vezetésének - írta a francia gazdasági napilap.
Van egy második, még inkább húsba vágó terv is, amelyről májusban vagy júniusban döntenek, és amely a cég rövid és közép távú strukturális átszervezéséről szól.
Az Air France-nak az idén 600 millió euró vesztesége lehet a La Tribune értesülése szerint. A társaságnál nem voltak hajlandók megerősíteni ezeket az információkat.
A cég egy korábbi tervvel már megtakarított 595 millió eurót a márciusban zárult 2010-2011-es pénzügyi évben. Az Air France két év alatt megszüntette az állások 10 százalékát. - közölte szeptemberben egy szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06