Átírnák a költségvetés főszámait
Recessziót jósol az MSZP: a zárolás nem segít
Az MSZP szerint recesszió, mintegy fél százalékos gazdasági visszaesés várható jövőre, ezért a 1,5 százalékos növekedéssel kalkuláló költségvetés főszámait nem szabad változatlanul hagyni.
2011.12.14 16:08MTIA szocialisták hétfői frakcióülésükre meghívták Fellegi Tamást, hogy adjon tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon képviselt kormányzati álláspontról.
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a feltételezett gazdasági visszaesés miatt a kormány által jövőre tervezett 1400 milliárd forinton túl számításaik szerint további 200-400 milliárdos kiadáscsökkentés szükséges, amit lehetetlen zárolással megoldani.
Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az MSZP két hónapja a következő évi költségvetés tarthatatlanságára figyelmezteti a kormányt, de az eddig nem hallgatott rá, így már csak két hét maradt az újratervezésre. Ha ez nem történik meg, jövőre biztosan pótköltségvetésre lesz szükség - tette hozzá, megjegyezve: a miniszterelnök a múlt héten szintén a költségvetés áttervezéséről beszélt, hétfőn viszont már azt mondta, hogy a főszámokon nem szabad módosítani.
Pártja álláspontjáról szólva Mesterházy Attila elmondta: az MSZP olyan költségvetést tudna támogatni, amely segíti a munkahelyteremtést, esélyt ad a gazdasági növekedésre és nem a legnehezebben élőkre teszi a megszorítások terheit.
Ezzel összefüggésben bírálta a parlamentben kedden elfogadott új munka törvénykönyvét, mondván, hogy az a kabinet véleményével ellentétben nem bővíti majd a foglalkoztatási lehetőségeket, hanem - a minimálbér-emeléssel együtt - elbocsátási hullámhoz vezethet.
Mesterházy Attila arról is beszámolt, hogy a szocialisták hétfő délelőtti frakcióülésére meghívták Fellegi Tamást, aki tárca nélküli miniszterként vezeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló magyar delegációt, hogy tájékoztatást kérjenek tőle a kormány tárgyalási pozíciójáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


