Egyre nő a félelem
A munkanélküliségtől retteg a világ
A munkanélküliségtől való félelem terjed leginkább a világban egy olyan közvélemény-kutatás szerint, amelyet 23 országban 11 ezer ember részvételével készítettek.
2011.12.12 15:55MTIA The World Speaks (A világ beszél) című éves felmérésbe bevontaknak átnyújtották az aggodalmak listáját, és arra kérték őket, hogy nevezzék meg: a listán szereplő aggodalmak közül melyekről beszéltek az utóbbi hónapban barátaikkal vagy családtagjaikkal.
Valamennyi országban nőtt a munkanélküliségtől való félelem, bár a leggyakrabban megvitatott aggodalmak közül a korrupció került az első helyre. A megkérdezettek közel egynegyede hozta szóba valamilyen formában ezt a kérdést az utóbbi négy hét során.
Ezt követi a mélyszegénység: minden ötödik megkérdezett érintette ezt a témát a közelmúltban.
Az inflációval, a magas élelmiszer- és energiaárakkal kapcsolatos kérdések a munkanélküliséggel együtt a harmadik helyen végeztek: a felmérésben részt vevők 18 százaléka tárgyalt mindkét témakörről.
A szóban forgó lista élén Spanyolország áll, ahol a megkérdezettek 58 százaléka válaszolta, hogy beszélt a munkanélküliségről a közelmúltban. A számuk egyharmadával nőtt a tavalyi - BBC-felmérés óta. Az európai hitelválság által leginkább érintett országok egyikében a spanyol fiatalok munkanélküliségi rátája meghaladja a 40 százalékot.
Ghána, Mexikó, Nigéria és Törökország is azon országok között szerepel, ahol a munkanélküliség miatt hangsúlyozottan aggódnak: a megkérdezettek egyharmada vagy valamivel több válaszolta, hogy megvitatta az állástalanság kérdését a felmérést megelőző hónapban.
A munkahelyhiányra vonatkozó növekvő aggodalmak feltehetően a jelenlegi gazdasági gondokkal, az eurozónát sújtó pénzügyi problémákkal és a nagy gazdaságok lassulásával hozhatók összefüggésbe, de ez csak feltevés. Az első ilyen felmérés egybeesett a Lehman Brothers amerikai bank összeomlásával kapcsolatos legsúlyosabb gazdasági turbulenciával.
A korrupció és a szegénység stabilan vezeti az általános vitát, mindhárom felmérés során ez a három téma szerepelt a listavezetők között. A legutóbbi kutatás során azonban megmutatkoztak az országok közötti különbségek annak kapcsán, mit tartanak az emberek fontosnak. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Japánban – valamennyi fejlett ipari ország – a világgazdaság állapota volt a fő vitatéma. Nigériában, Indiában, Indonéziában és Peruban – a kormányzás és az üzlet átláthatóságát gyengén szabályozó fejlődő országokban - viszont a korrupció volt a leggyakrabban felemlegetett kérdés.
Más feltörekvő országokban, így Kínában, Oroszországban, Kenyában és a Fülöp-szigeteken az emelkedő élelmiszer- és energiaárak voltak a fő téma, míg Latin-Amerikában a bűnözés és az erőszak került a leggyakrabban szóba.
A fejlett országokban jobban aggódnak a klímaváltozás távlati veszélyei miatt, mint a szegény, fejlődő országokban. Az általános felmelegedés az elmúlt hónapban mindenütt visszaesett a listán, csak Németországban és Nagy-Britanniában szerepelt az élmezőnyben.
Az idei felmérést július és szeptember között végezte el a Globscan közvélemény-kutató intézet a BBC megbízásából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


