Lemondott miniszteri tisztségéről
"Fellegi Tamás nem tárgyalhat az IMF-fel"
Az MSZP elnöke szerint azután, hogy lemondott miniszteri tisztségéről, Fellegi Tamás nem vezetheti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló magyar delegációt.
2011.12.08 14:12MTIMesterházy Attila csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a valutaalappal folytatott tárgyalásokat kormánytagnak kell irányítania, ezért sürgette, hogy a miniszterelnök Fellegi Tamás helyett nevezzen ki új vezetőt a delegáció élére. Kérdésre válaszolva azt mondta: Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt alkalmasnak tartaná a feladatra.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a nemzeti fejlesztési miniszter lemondásával kapcsolatban úgy vélekedett: a háttérben nem Fellegi Tamás feladatainak sokasága áll, hanem az, hogy nem kíván tovább azonosulni "a magyar utas, dilettáns, idióta gazdaságpolitikával", amelyet Matolcsy György és a miniszterelnök folytat. Fellegi lemondásának másik oka az lehet, hogy alulmaradt Simicska Lajossal, a Fidesz korábbi pénztárnokával szemben, miután "nem engedett bizonyos kéréseknek" - jelentette ki Mesterházy Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


