"Mindannyian felelősek vagyunk az EU jövőjéért"
Fillon költségvetési szigort sürget az eurózónában
Francois Fillon francia kormányfő szerint hosszabb távon lehetetlen a közös valuta fenntartása az eurózóna tagállamainak növekedési, stabilitási és konvergencia-politikájának összehangolása, illetve költségvetési szigor nélkül.
2011.12.07 19:17MTIBeszédében Fillon méltatta és pragmatikusnak nevezte a hétfőn Franciaország és Németország által bemutatott válságkezelő tervet. A francia-német duó dominanciáját övező, egyre növekvő aggodalmakkal kapcsolatban a kormányfő elmondta, hogy a Sarkozy-Merkel párost a válságból kivezető, "úttörő erőnek" kell tekinteni, s hangsúlyozta, hogy rajtuk kívül más nem terjesztett be tervezetet a megoldásra.
Fillon ugyanakkor kijelentette, "soha többé nem szabad megengedni", hogy magánbefektetők segítsenek egy országnak, mint ahogy az Görögország esetében történt, mivel ez bizonytalanságot okoz a piacokon. "Egy szuverén államnak vissza kell tudnia fizetni a hiteleit" - mondta a miniszterelnök, aki szerint szükség lenne egy, a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hasonló Európai Valutaalapra.
"Egyetlen ország sincs biztonságban (a válsággal szemben), még Franciaország, sőt Németország sem. Mindannyian felelősek vagyunk Európa jövőjéért" - mutatott rá Fillon. Az Európai Unió "kétsebességessé" tételével kapcsolatban a kormányfő hangsúlyozta, hogy a válság megoldása nem fenyegetheti az európai integrációt, ugyanakkor be kell látni: "ahhoz, hogy valamely állam csatlakozhasson az eurózónához, elengedhetetlen, hogy az övezet még létezzen".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06