Visszaesett a belföldi kereslet, zuhan az export
Csökkent a belgák GDP-je
Belgiumban zsugorodott a gazdaság a harmadik negyedévben, első ízben több mint két év óta, mert visszaesett a belföldi kereslet és felgyorsult az export csökkenése.
2011.12.07 18:08MTIA GDP 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest, éves összevetésben azonban 1,7 százalékkal növekedett. A belga gazdaság motorjának számító export 1 százalékkal zsugorodott, a második negyedében még csak 0,4 százalékkal. A belföldi kereslet másfél év óta először mutatott visszaesést június-szeptember között.
A Standard & Poor's november végén leminősítette, de továbbra is a magasan elsőrendű befektetői sávban tartja Belgium hosszú távú államadós-osztályzatát. A leminősítés indokai között az S&P kiemelte, hogy véleménye szerint a kiújult finanszírozási és piaci kockázatok egyre inkább a belga pénzügyi szektoron belüli nehézségekre utalnak, és felvetik annak valószínűségét, hogy a belga bankrendszer további állami segítségre szorulhat.
A világ legnagyobb hitelminősítője hétfőn tizenöt euróövezeti tagállammal együtt Belgium hosszú távú szuverén adósosztályzatát is negatív kihatású - vagyis viszonylag rövid időn belüli leminősítés lehetőségére utaló - megfigyelés alá vette.
Az Európai Bizottság legutóbbi, november 10-én megjelent előrejelzése szerint Belgiumban a GDP-arányos államadósság 2011-ben 97,2 százalék, 2012-ben pedig 99,2 százalék lesz. Belgium így mindkét évben az ötödik helyen áll az államadósság nagysága alapján összeállított listán, amelyet az euróövezeti válságállamok négyese, Görögország, Olaszország, Írország és Portugália vezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


