Egyik bírósági meghallgatáson sem jelent meg
Elszámoltatási ügyek: Török Zsolt tesz Budaira
Nem jelent meg Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője egyik bírósági meghallgatáson sem abban az eljárásban, amely az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán indult.
2011.12.07 11:37MTIA kormánybiztos felidézte, hogy idén április 13-án és június 15-én feljelentéssel élt Török Zsolt ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűntette gyanúja miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB).
A szóvivő - írta tájékoztatásában Budai Gyula - nyílt levélben az ő korábbi lakásvásárlása kapcsán "állított valótlant, továbbá csúsztatott, amikor azt állította, hogy politikai kapcsolatait felhasználva szüntették meg az ellene indult büntetőeljárást". Ezen túlmenően fizetésével kapcsolatban is valótlan, a becsület csorbítására alkalmas dolgokat állított - tette hozzá Budai Gyula.
Az MSZP szóvivője áprilisban nyílt levélben azt írta, hogy a szocialista párthoz eljuttatott állampolgári jelzések szerint Budai Gyula jóval a piaci ár alatt vett meg egy lakást, amit korábban a Honvédelmi Minisztérium utalt ki neki.
A kormánybiztos tudatta, hogy a PKKB-n indult eljárás során az október 4-i első meghallgatás alkalmával Török Zsolt nem jelent meg, és távolmaradásának indokoltságára azóta sem nyújtott be igazolást a bíróság részére, majd a december 6-i, keddi meghallgatáson szintén nem jelent meg, nem is mentette ki magát, "tanúbizonyságot téve ez által az igazságszolgáltatás iránti hozzáállásáról".
Török Zsoltot eddig nem sikerült telefonon elérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


