Tüntetés volt a kormány intézkedései ellen
A bolgárok nem akarnak megszorításokat
Nagyszabású tömegmegmozdulás volt szerdán Szófiában a jobbközép kormány megszorító intézkedései ellen, amelyek között szerepel a nyugdíjkorhatár emelése is.
2011.11.30 17:59MTIA demonstrációt szervező szakszervezetek elmondása szerint a több mint húszezer résztvevő a parlament épülete elé vonult, ahol a honatyák éppen a jövő évi költségvetés tervezetéről vitáznak. A tüntetők a tervezett kiadáscsökkentő intézkedések visszavonását, illetve a pénzügyminiszter lemondását követelték.
Bulgáriában a vasutasok is napok óta sztrájkolnak, tiltakozva az állami vasúttársaság tervezett reformja ellen. A múlt héten, a sztrájk kezdetén jelezték: mindaddig naponta nyolc órán át nem fognak dolgozni, amíg nem érik el követeléseiket.
Ugyanakkor a kormány hajthatatlan, jövőre a hazai össztermék 1,35 százalékára szándékozik csökkenteni az államháztartás hiányát. Szimeon Djankov pénzügyminiszter korábban jelezte: a jövő évi költségvetésben nagyjából az ideivel azonos kiadást terveznek, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy már az egymást követő harmadik évben maradnak befagyasztva az állami fizetések és a nyugdíjak.
Az idei államháztartási hiány várhatóan a GDP 2 százaléka lesz a korábban várt 2,5 százalékkal szemben. 2010-ben a hiány még négy százalék volt.
Az államadósság a GDP-nek mindössze 18 százaléka.
A nyugdíjkorhatár 2012-től fokozatosan emelkedik, férfiaknál a jelenlegi 63 évről 65 évre, nőknél 60 évről 63 évre.
Az Európai Unió legszegényebb országának számító hétmilliós Bulgária költségvetési fegyelemmel igyekszik növelni a befektetői bizalmat. Bulgária erőfeszítéseit kedvezően fogadják a nemzetközi hitelminősítők, így a Moody's egy fokozattal "Baa2"-re emelte meg stabil kilátással az ország adósosztályzatát júliusban.
Kapcsolódó írások:
- Középkori templomra bukkantak a bulgáriai Szozopolban
- A halálbüntetés visszaállítását követelték Lengyelországban és Bulgáriában
- Bulgáriában tovább sztrájkolnak a vasutasok
- Középkori aranypénzeket tártak fel Bulgáriában
- Az EU gyakori hibája a kettős mérce
- Halálbüntetést kértek: újabb romaellenes tiltakozások Bulgáriában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


