Hét helyszínen demonstrál a szakszervezet
A LIGA pénteken ismét lezárja az utakat
A szakszervezeti tömörülés közölte: öt budapesti és két vidéki helyszínen - Szegeden és Békéscsabán - folytatja pénteken útlezárásos demonstrációját a Liga Szakszervezetek a Munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer megváltoztatása ellen, valamint a háromoldalú szociális párbeszéd visszaállítása érdekében.
2011.11.29 12:15MTIA Liga legutóbb november 4-én tartott országos forgalomlassító demonstrációt, amelynek keretében mintegy száz helyszínen volt félpályás útlezárás.
A szakszervezeti szövetség keddi közleménye szerint "a hetekig tartó, folyamatos és kitartó útlezárásos demonstráció bejelentések meghozták eredményüket": négy budapesti helyszínen tudomásul vette a rendőrség a december 2-ra hirdetett félpályás útlezárásokat. Emellett a bíróság hétvégén felülbírálta az M1/M7 autópálya közös szakaszára adott rendőrségi tiltást, így pénteken itt is lesz félpályás útlezárás.
December 2-án, pénteken 7 és 16 óra között Budapest XI. kerületében, a Budaörsi út Rahó utca és Dayka Gábor utca közötti szakaszán mindkét irányban két-két külső forgalmi sávban, (beleértve a buszsávot is); a III. kerületben a Rákóczi utca, a Szentendrei útra felhajtó és az onnan becsatlakozó torkolatok között (az Agip kút előtt) a centrum irányába egy forgalmi sávban, a Csillagvár Bevásárlóközponttal szemben lesz félpályás útlezárás.
A további három budapesti helyszín: a XIII. kerületi Váci úton a Gács utca torkolatától a centrum irányába a TESCO üzlet parkolójának hosszában, a következő utcatorkolatig irányonként két-két forgalmi sávban; a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető Gyorsforgalmi út a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bejáratától a D porta bejáratáig a centrum irányába egy forgalmi sávban, valamint a X. kerületben az Üllői út 132-138. házszámok előtti útszakaszon kifelé irányban a legbelső forgalmi sávban.
Békéscsabán a 44. számú főúton Békéscsaba irányából Kondoros felé a 118. kilométerszelvénytől a 117. kilométerszelvényig, Szegeden pedig a 47-es főút 219-220 kilométere között Szeged irányába tiltakozik a Liga - derül ki a közleményből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


