Megint zuhanni kezd?
Most épp "csak" 313 forint egy euró
Erősödött kissé a forint a hétvége folyamán, az eurót röviddel hét óra után 313,31 forinton jegyezték a péntek délutáni 314,55 forinttal szemben.
2011.11.28 07:34MTIA svájci frank 253,85 forint a pénteki 255,06 forint után, a dollárt 235,33 forinton jegyzik hétfőn reggel 236,97 forint helyett, a japán jen 3,0569 forint 3,0526 forint után.
Az euró erősödött hétfő reggelre, a péntek délután jellemző 1,3230 dollár körüli jegyzés helyett árfolyama hét óra után 1,3300 közelében mozgott, miután az ázsiai kereskedés idején 1,3331 dolláros árfolyamot is érnitett.
Az euró hétfő reggeli, az ázsiai kereskedési szakaszban bekövetkezett erősödése az olasz La Stampa napilap jelentésének tudható be, amely szerint az IMF 400 és 600 milliárd euró közötti összegű hitelcsomagot állít össze, ami lehetővé tenné az olasz kormánynak, hogy a következő 12-18 hónap során végrehajtsa a költségvetési megszorításokat és a gazdasági növekedést erősítő gazdasági reformokat úgy, hogy közben ne kelljen elsősorban az államadósság refinanszírozásának problémájára összpontosítania figyelmét.
Az IMF az olasz lap beszámolóját az európai kereskedés kezdete előtt nem sokkal cáfolta. Ugyanakkor a Welt am Sonntag című vasárnapi újság arról számolt be, hogy a német kancellár és a francia elnök az euró megmentése érdekében mielőbb egy új stabilitási paktumot kíván kötni azokkal az euróövezeti tagállamokkal, amelyek készek a szigorú takarékosságra, és nem hajlandóak tovább várni valamennyi uniós tagállam megegyezésére.
A takarékossági intézkedésekre kész országok koalíciója, az "elitklub" tagjai között olyan megállapodás jönne létre, amely szigorú deficitkorlátokat irányozna elő, továbbá közvetett ellenőrzési jogokat biztosítana a nemzeti költségvetések felett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


