Változtatni kell a gazdaságpolitikán
Vértes szerint Magyarország zsákutcában van
Vértes András, szerint zsákutcában van Magyarország, ezért változtatni kell a gazdaságpolitikán annak érdekében, hogy a jövőre várható egy százalékos gazdasági visszaesés után ismét a gazdasági növekedés útjára lehessen lépni.
2011.11.24 11:30MTIA Világgazdaság napilap által szervezett csütörtöki budapesti konferencián a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke hangsúlyozta: "a világ a hitelességre épül, és éppen e fundamentumról" állít ki Magyarországról rossz bizonyítványt a piac.
Az államháztartási folyamatokról elmondta: 2011-ben GDP arányosan egy százalékos többlet várható, ugyanakkor ha az egyszeri bevételi és kiadási korrekciós tételek is a mérlegbe kerülnek, akkor az úgynevezett, és az EU által leginkább figyelt ciklikusan igazított strukturális deficit 6 százalék. Ez a mutató 2009-ben 2 százalékos hiányt jelzett - tette hozzá.
Vértes András szerint szükséges, de nem elégséges, hogy Magyarország hitelmegállapodásra jusson az IMF-EU párossal, emellett a magyar pénzügyi szektor megrendült stabilitását is helyre kell állítani, javítani kell a bankok hitelezési képességén.
A magyar pénzügyi szektor megrendült stabilitását nemcsak a nemtörlesztő devizahiteleken elszenvedett veszteség, illetve a szükséges céltartalék képzés magyarázza, hanem a hibás és érthetetlen végtörlesztési szabályozás is - hangsúlyozta Vértes András. Véleménye szerint ugyanis a végtörlesztés lehetőségével elsősorban a magas jövedelműek képesek élni, akik mint jó adósok ezáltal kikerülnek a bankok portfoliójából, ahol viszont a maradó adósportfolió romlik.
A végtörlesztés nyomán a bankok 100-200 milliárd forint veszteséget kénytelenek elszenvedni, tőkemutatóik romlanak, amelynek nyomán a bankok kockázati felárai emelkednek és ez a kamatok emelkedéséhez nyitja meg az utat - mondta.
A válság előző szakaszában, 2008-2009-ben a magyar bankok megközelítőleg összesen ezer milliárd forint céltartalék képzésre kényszerültek, illetve tőkepótlásra szorultak, ehhez járul hozzá a 2010-2012 közötti folyamat, amikor a bankadó, a végtörlesztés és a szükséges tőkepótlás miatt további 700-1.000 milliárd forint veszteséggel számolhatnak - fogalmazott Vértes András.
Mindezek nyomán a bankok hitelezése képessége csökken, márpedig hitel nélkül nincs gazdasági növekedés - összegezte a GKI elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06