Reményét hangoztatta
A görögök nagyon odatennék magukat
Az új, szakértői jellegű görög kormány vezetője azon reményét hangoztatta kedden Luxembourgban, hogy hazája politikai pártvezetői eleget tesznek az Európai Unió felszólításának, és írásba adják a görögországi szükségintézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettségvállalásukat.
2011.11.22 18:15MTILukasz Papademosz, aki az előző nap Brüsszelben az EU vezetőivel tárgyalt, kedden Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök vendége volt. Juncker, a nagy tekintélyű Európa-politikus egyben az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testületében, az úgynevezett eurócsoportban is ellátja az elnöki teendőket, és ebbéli funkciójában jóval illetékesebb az adóssághullámok által elborított Görögország pénzügyi megsegítésének - és a segítségnyújtás feltételeinek - kérdéseiben, mint pusztán luxemburgi kormányfőként.
"Partnereink írásos kötelezettségvállalást követelnek. Azt akarják, hogy a (görög) politikai vezetők küldjenek kötelezettségvállalást tartalmazó levelet, az elkövetkező években megvalósítandó politikáról" - mondta Papademosz újságíróknak, miután tárgyalt Junckerrel.
"Hiszek abban, hogy a pártvezetők teljesíteni fogják kötelességüket. Derűlátó vagyok azt illetően, hogy hamarosan megoldást találunk. Ennek a hónap végéig meg kell történnie" - tette hozzá.
Juncker a sajtótájékoztatón maga is reményét hangoztatta, hogy a pénzügyi segítségnyújtás fejében a görögök írásban kötelezettséget vállalnak a szükséges intézkedésekre.
Ennek megadására a konzervatív Új Demokrácia Pártja mindeddig nem mutatott készséget.
Jan Kees de Jager holland miniszterelnök azonban tévényilatkozaban szögezte le: ha nem lesz aláírás ettől a párttól is, akkor a görögök "nem kapnak pénzt, egyáltalán semmit".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


