Csak elővigyázatosság?
Kezdődik a tánc: a kormány hivatalosan is felkérte az IMF-et
Az IMF vezérigazgatója tudatta: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió megkapta a felkérést a magyar kormánytól egy pénzügyi megállapodás megkötése ügyében.
2011.11.21 12:50MTIChristine Lagarde jelezte, hogy a magyar kormány elővigyázatossági jellegű megállapodást tervez kötni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.
Hasonló tartalmú közleményt adott ki az Európai Bizottság is, amely szerint a magyar kormány abbéli szándékát jelezte, hogy bármilyen európai támogatás csupán elővigyázatossági célú lenne. A Bizottság közölte: az EU-s tagállamokkal és az IMF-fel szoros együttműködésben vizsgálja majd a magyar kérést.
Az IMF vezérigazgatója arról is tájékoztatott, hogy a jelenleg Budapesten tartózkodó delegáció a szervezet statútumának IV.cikkelye szerinti éves országjelentés ügyében tárgyal, így egy új megállapodásról való egyeztetésre nincs feljogosítva.
A szakemberek az új megállapodásról Washingtonba való visszatérésüket követően kezdik meg a konzultációkat az IMF igazgatóságával. Az országjelentésről később folytatják a tárgyalásokat Budapesten - közölte Lagarde.
Az EU bizottság mindeközben arról tájékoztatott, hogy szakemberei már befejezték a két héten át tartó, a 2009. évi hitelmegállapodás utóvizsgálatával kapcsolatos munkájukat, és visszatértek Brüsszelbe.
A magyar kormány csütörtökön jelentette be, hogy új típusú együttműködésről kezdeményez tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal és az Európai Unióval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


