Megkezdték a tárgyalásokat
Matolcsyék már odajárultak az IMF elé
A kormány megkezdte a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval egy olyan új megállapodás megkötéséről, amely megszorítások helyett a magyar gazdaság növekedését segíti elő. Az új megállapodás várhatóan a jövő év első hónapjaiban köttetik meg.
2011.11.18 12:11MTI"A magyar gazdaság a piacról finanszírozza magát, nem függünk mások jóindulatától. Ezzel a megújulás korszaka lezárult, most a növekedés korszaka kezdődik, és ehhez minden eszközt igénybe kell vennünk" - tartalmazza a közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délután jelentette be, hogy a kormány új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal. Hangsúlyozták, hogy az újfajta megállapodás – szemben a régivel – nem növeli az államadósságot, mivel nem hitelfelvételről szól, voltaképp egy biztosítást kötünk, amely növeli a befektetői biztonságot Magyarországon. Így lesz esélyünk a tervezett menetrend szerint beindítani a növekedést.
>Orbán Viktor kormányfő az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken reggel azt közölte, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni az IMF-fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


