IMF
Egy újabb recesszió "fokozott veszélyére" figyelmeztetnek
Egy újabb recesszió "fokozott veszélyére" figyelmeztette a fejlett gazdaságokat egy pénteken nyilvánosságra hozott elemzésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
2011.11.11 20:53MTIAz G20-csoport múlt heti csúcstalálkozójára megfogalmazott, de csak pénteken közzétett IMF-állásfoglalás szerint a talpra állás üteme a fejlett gazdaságokban továbbra is lassú.
"Politikai bénultság és következetlenség súlyosbította a bizonytalanságot, a bizalomvesztést, és fokozta a feszültséget pénzpiacokon" - szögezte le a dokumentum.
A valutaalap szerint a fejlett gazdaságoknak sürgősen hiteles középtávú költségvetési terveket kell kidolgozniuk és elő kell készíteniük a pénzügyi szektor további reformját. A legfontosabb feltörekvő gazdaságok kormányainak ugyanakkor lehetővé kell tenniük a gyorsabb árfolyam-módosítást.
Az IMF úgy látja, "jelentős bizonytalanság" alakult ki akörül, hogy hogyan valósítsa meg költségvetésének fenntarthatóságát az Egyesült Államok, Japán és az euro-övezet néhány gazdasága.
"A bizonytalanság csökkentésének érdekében ezen gazdaságoknak haladéktalanul hiteles középtávú konszolidációs terveket kell elfogadniuk, amelyek segítségével meg lehet őrizni a fellendülés megfelelő rövidtávú pénzügyi támogatásának lehetőségét" - olvasható az IMF állásfoglalásában.
A G20-csúcson figyelem elsősorban az eurózóna összeomlásának, különösen a görög és az olasz államcsőd elkerülésére irányult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


