Már csak a képviselőháznak kell jóváhagynia
Olaszország - A szenátus megszavazta a költségvetési csomagot
Az olasz szenátus pénteken 156 igen, 12 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta a következő két évre szóló költségvetési csomagot, amelyet még jóvá kell hagynia szombaton a képviselőháznak is.
2011.11.11 13:59MTIA felsőházban először foglalt helyet a szerdán örökös szenátornak kinevezett Mario Monti, akit nagy taps üdvözölt. Szombaton az alsóház voksol, ezt Silvio Berlusconi miniszterelnök lemondása követi. A tervek szerint Giorgio Napolitano államfő vasárnap kezdi el a pártokkal való konzultációt. Napolitano Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnökkel is beszélt telefonon. Csütörtökön és pénteken több órán át tárgyalt Montival.
Egyetlen biztos tény, hogy Monti lesz a kormányfő, a többi bizonytalan - írta az új kormány összetételét találgató olasz sajtó. A miniszter-totót kétségessé teszi a pártok továbbra is bizonytalan állásfoglalása.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) és a kereszténydemokrata-centrumpártokat tömörítő Harmadik Pólus Pierferdinando Casini vezetésével a Monti-kormányt támogatja, cserébe szerepet kér benne. Az ellenzéki Antonio Di Pietro vezette rtékek Olaszországa (IdV) és az Északi Liga Umberto Bossival nemet mond Montira. A Baloldal, Ökológia és Szabadság elnöke Nichi Vendola akkor ad bizalmat Montinak, ha bevezeti a vagyonadót.
A Berlusconi vezette PdL álláspontja sem végleges. Berlusconi először új választásokat követelt, majd "megkerülhetetlen választásnak" nevezte Montit, később kijelentette, mégis a választásokat pártolná, ha nem lenne ekkora a piaci nyomás az azonnali kormányalakításra.
A PdL a képviselőházi szavazás után határoz. Ha Monti elég erős önállóan lépni, tiszta szakértői kormány alakul, máskülönben szakértői-pártpolitikai. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a PdL továbbra is a legnagyobb parlamenti erő. Érdekes lenne, ha a Monti-kormánynak a három radikális, Bossi, Di Pietro és Vendola képezné az ellenzékét - jegyezték meg olasz politikai elemzők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


