Közel 10 ezren már regisztráltak
Baranya él a Széchenyi adta lehetőségekkel
Baranyában mintegy hétezer vállalkozó jutott Széchenyi Kártyához.
2011.11.08 17:40MTIBaranya megyében eddig mintegy 7 ezer vállalkozó jutott hozzá a Széchenyi Kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig megközelíti a 9 ezret. Mindez a 150 ezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya átadása alkalmából rendezett pécsi ünnepségen derült ki.
Az első Széchenyi Kártyát kilenc évvel ezelőtt kibocsátották ki, most pedig a 150 ezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya is forgalomba került. A miniszterelnök a Parlamentben október végén ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Jubileumi Széchenyi és Agrár Széchenyi Kártyákat a vállalkozóknak. A KA-VOSZ Zrt. a VOSZ szervezetével és a kamarával együttműködve novemberben az összes megyébe ellátogat a Széchenyi Kártya jubileuma és a program kibővülése kapcsán.
A Pécsen rendezett eseményen részt vett Kiss Endre, a VOSZ Baranya megyei szervezetének elnöke, Kéri István, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Félegyházi Éva, a KA-VOSZ Zrt. termékfejlesztési vezetője és Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója.
Jubileumi Széchenyi Kártyát kapott Pécsen a fogadót működtető Kator Bt., a gyógyszer kiskereskedelemmel foglalkozó Komlói Zöldkereszt Gyógyszer Kereskedelmi Bt., a építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó Stor Kft., a mérőeszközök értékesítését és szervizelését végző Geoset Kft. és az egyedi bútorok tervezésével, gyártásával foglalkozó Szabó Bútor Kft.
Az Agrár Széchenyi Kártyát az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó Boród-Agro Kft. képviselője vehette át. Agrár Széchenyi Kártyát az őstermelők, a családi gazdaságok, az erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással és halgazdálkodással foglalkozó kis- és középvállalkozások igényelhetnek novembertől. Az egy-, kettő- vagy hároméves lejáratú folyószámlahitel összege minimum 500 ezer forint, felső határa pedig 25 millió forint. A konstrukcióhoz a magyar állam 2 százalék kamattámogatást és kezességvállalási díjtámogatást biztosít.
Baranya megyében a kihelyezett hitelállomány már túllépte a 38 milliárd forintos értéket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


