Takarékosság, reform
A görög válság bedarálja Papandreu kabinetjét
Jeórjiosz Papandreu kormányfő kedden lemondásra szólította fel kabinetje tagjait
2011.11.08 16:39MTIEnnek az a célja, hogy megkönnyítse az átmeneti kormány megalakulását - vélik elemzők. Ha a miniszterek hajlandóak lemondani, akkor Papandreu az államfőnek benyújtaná saját lemondását - jelentette a NET televízió. Közlése szerint ezt követné a pártok találkozója, amelyen az új kormány összetételéről állapodnának meg.
A tv értesüléseit hivatalos források nem erősítették meg.
Papandreu utódjaként továbbra is Lukasz Papademoszt tartják a legesélyesebbnek. Az Európai Központi Bank egykori alelnöke - megint csak a NET információi szerint - egy sor feltételhez kötné, hogy elvállalja az átmeneti kormány vezetésének népszerűtlen feladatát. Így elutasítja, hogy szakértői kormány alakuljon, ezen kívül ragaszkodik ahhoz is, hogy mandátuma hosszabb legyen. A TA Nea napilap úgy tudja, hogy ő állna a pénzügyminisztérium élén is.
A görög kormányválság előzménye, hogy Papandreu egy héttel ezelőtt bejelentette, miszerint referendumot ír ki az euróövezet válságtanácskozásán elhatározott döntésekről.
Ezzel alaposan megrengette a nemzetközi pénzvilágot és az európai vezetők éles tiltakozását váltotta ki.
Válaszul Papandreu visszakozott majd a nemzeti egységkormány érdekében kilátásba helyezte lemondását.
Az európai vezetők hétfőn azt követelték a majdani új kormányfőtől és a két nagy párttól, hogy írásban erősítsék meg elkötelezettségüket, miszerint követik a korábbi megállapodásokban szereplő utat, vagyis megteszik a szükséges takarékossági- és reformlépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06