bajban a volt horvát miniszterelnök?
Nem sokára a bíróság dönt: Sanader ludas a Mol-vesztegetésben?
Bírósági szakaszba jutott Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni jogi eljárás a Mol-INA vesztegetési ügyben is, miután a zágrábi megyei bíróság vádtanácsa hétfőn jóváhagyta a korrupció és a szervezett bűnözés elleni horvát ügyészségi hivatal (USKOK) erre vonatkozó vádindítványát.
2011.11.07 13:15MTIA bírósági testület zárt ajtók mögött hozott döntését megerősítette Cedo Prodanovic, a volt miniszterelnök egyik ügyvédje is.
Sanadert azzal vádolják, hogy tízmillió euró kenőpénzt fogadott el Hernádi Zsolttol, a Mol vezérigazgatójától, s cserébe lehetővé tette, hogy a magyar vállalat irányítási jogot szerezzen az INA horvát állami olajipari cég fölött. A vádakat Sanader tavaly októberben egy parlamenti bizottság előtt utasította el. Határozottan visszautasította a vádakat a Mol is, s leszögezte közleményében, hogy "a részvényesi megállapodás megkötése előtt, alatt vagy azóta sem történt semmilyen kifizetés, sem Sanadernek, sem más döntéshozónak". A bírói tanács azután hozta meg a döntést, hogy tájékozódott a nyomozás eredményeiről, és az USKOK rendelkezésére álló bizonyítékokról, illetve meghallgatta Sanadert és ügyvédjeit is. Sanaderrel szemben a múlt héten kezdődött meg a bírósági eljárás abban a perben, amelyben háborús nyerészkedéssel vádolják, illetve azzal, hogy 1994-1995-ben, még külügyminiszter-helyettesként 3,6 millió horvát kuna (500 ezer euró) kenőpénzt fogadott el az osztrák Hypo Alpe Adria banktól cserébe azért, hogy a horvát állam ettől a pénzintézettől vegyen föl kölcsönt.
A bíróság által hétfőn jóváhagyott második vádirat szerint az irányítási jog átadásán kívül az ügylet arra is vonatkozott volna, hogy a veszteséges gázüzletágat kiszervezik az INA-ból, és átadják azt a horvát államnak.
Az USKOK indítványozza, hogy elmarasztaló ítélet esetén Sanader "adja vissza" az államnak a tízmillió eurót. Sajtóértesülések szerint az újabb vádindítvány jóváhagyása után a bíróság egyesítheti a két ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


