Olcsóbban kapta
Lengyelország Németországtól vesz orosz gázt
Nagyobb mennyiségű orosz gáz németországi vásárlásáról állapodott meg a PGNiG lengyel állami gázkonszern, egyik leánycége révén.
2011.11.03 16:59MTIA vásárolt 190 millió köbméternyi orosz gáz áráról nem adott tájékoztatást a lengyel cég, de szakértők szerint Varsó a közvetlen oroszországi importárnál mintegy 15 százalékkal olcsóbban juthatott az energiahordozóhoz. A gáz november folyamán érkezik Lengyelországba.
A PGNiG alelnöke a Rzeczpospolita című lapnak nyilatkozva elmondta: azt a lehetőséget használták ki, hogy a gáz a német piacon olcsóbb, mint Oroszországtól közvetlenül vásárolva.
A gáz a Jamal gázvezetéken eredeti áramlási irányának megfordításával érkezik vissza Lengyelországba, hiszen eredetileg Lengyelországon át jut el Németországba. A PAP lengyel hírügynökség szerint a PGNiG a Jamalnál már kérte a hasonló tranzakciók jóváhagyását a jövő évre is.
A lengyel gázcég hónapok óta tárgyal az orosz Gazprommal, hogy a közvetlenül Oroszországtól vásárolt gáz árát csökkentse Lengyelország számára, de miután ezt az orosz fél elutasítja, Varsó bírósághoz akar fordulni.
A 2009-ben kötött és 2037-ig meghosszabbított úgynevezett Jamal-megállapodás évente 8 milliárd köbméter orosz gáz lengyelországi importját irányozza elő, sőt Lengyelország tavaly egy újabb, 2,3 milliárd köbméter gázról szóló szállítási szerződést is kötött Moszkvával.
Tavaly ezer köbméterenként 336 dollár volt Lengyelország számára az orosz gáz átlagára, míg a német cégek átlag 271 dollárért kapták. Az idén a PGNiG 330-350 dollár közötti áron kapja a gázt Oroszországtól.
Az Északi Áramlat gázvezetéken november 8-án indul meg a gáz Németországba, és ezzel a Jamal vezeték már eddig is meglévő fölös szállítási kapacitása tovább növekszik.
Az Északi Áramlat az orosz gázlelőhelyeket köti össze az EU tagállamaival a Balti-tengeren át. Az első csővezeték 1224 kilométer hosszú, és kapacitása évi 27,5 milliárd köbméter, később, a második csővezeték üzembe helyezése után pedig évi 55 milliárd köbméter gáz továbbítására lesz alkalmas.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


