"A kormány céljai légvárnak bizonyultak"
Rég látta ilyen védtelennek a magyar gazdaságot az MSZP
Az MSZP szerint a forint és a magyar gazdaság sebezhetőbb, mint az utóbbi időben bármikor.
2011.11.02 16:30MTIBurány Sándor országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott, céljai légvárnak bizonyultak. Szavai szerint jövőre növekedés helyett visszaesés, a belső kereslet élénkülése helyett a fogyasztás csökkenése várható.
Ezt azzal magyarázta, hogy a kormány adópolitikája a nehezebben élőket sújtja, és azokat segíti, akik többletfogyasztás helyett megtakarítanak.
Kitért arra, hogy az euró árfolyama napok óta meghaladja a 300 forintot, a svájci franké pedig átlépte a 250 forintos küszöböt, noha a tavalyi kormányváltáskor még 180 forint alatt volt.
Burány Sándor azt mondta: ez a forint és vele a magyar gazdaság sebezhetőségét jelzi, a kormány azonban ahelyett, hogy a hitelminősítők és a pénzügyi szervezetek jóindulatát próbálná elnyerné, felelőtlenül magára haragítja őket.
"Ennek a gazdaságpolitikának itt a vége. Már csak az a kérdés, hogy az Orbán-kormány is belátja-e ezt" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


