Nem része a problémának?
Olaszország kikéri magának az euróbajt
Olaszország egyáltalán nem része az euró problémájának Franco Frattini külügyminiszter szerint. A miniszter minderről a Frankfurter Allgemenie Zeitung pénteki számában nyilatkozott, miközben több német szakértő úgy vélekedett: az eurót nem Brüsszelben és nem is Athénban, hanem Rómában kell megmenteni.
2011.10.28 09:29MTIEzzel szemben az interjúban Frattini visszautasította, hogy Olaszországot tekintsék az egyik leggyengébb láncszemnek az eladósodott országok között. Ennek kapcsán azt hangoztatta, hogy a G7-csoport országai közül Olaszország lesz az egyetlen, amelyik 2011-ben költségvetési többlettel rendelkezik majd.
"Ez még Németországnak sem sikerül" - tette hozzá.
A külügyminiszter - aki a Silvio Berlusconi miniszterelnök vezette Szabadság Népe párt tagja - hangsúlyozta, hogy a kormány reformokra törekszik, mert ez Olaszország érdeke. Utalt az ezzel kapcsolatos heves belpolitikai vitákra, és úgy vélte, hogy ilyen körülmények között a brüsszeli politikai nyomás csakis hasznos lehet. Frattini szerint a most elhatározott reformokba már két évvel ezelőtt kellett volna belekezdeni. Franco Frattini nem cáfolta, de nem is erősítette meg a Berlusconi tervezett lemondásával kapcsolatos híreszteléseket.
Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a jelenlegi helyzetben Olaszország számára az új választások a lehető legrosszabb megoldást jelentenék, mert utat nyitnának az országgal szembeni pénzpiaci spekulációk előtt.
Az új választásoknál valószínűbbnek, de rendkívül nehezen megvalósíthatónak nevezte, hogy a jelenlegi kormánykoalíció új vezetéssel működhet tovább.
A lap kérdésére válaszolva a külügyminiszter elfogadhatónak, sőt bátorítónak nevezte, hogy a reformok érdekében az európai intézmények nyomást gyakoroljanak Olaszországra. Azt azonban elutasította, hogy egyes országok tegyék ezt.
Ezzel összefüggésben közvetve elsősorban Franciaországnak üzent, és nyíltan bírálta Nicolas Sarkozy francia elnököt, amiért a brüsszeli csúcsértekezleten az ott elhangzott olasz ígéretekkel kapcsolatosan gúnyos grimaszokat tett.
A francia államfő magatartását irritálónak és sértőnek nevezte, szavai szerint ez még a Sarkozy mellett álló Merkel kancellár számára is kínos volt. A külügyminiszter ugyanakkor elismerően szólt a német kancellár "bátor" szerepvállalásáról, és úgy vélekedett, hogy Németországot joggal illeti meg az európai vezető szerep.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


