A szocik és a világ tehet a nehézségekről
Hargitai szerint a 2012-es költségvetés teljesíthető
A költségvetés általános vitájának KDNP-s vezérszónoka azt mondta: a jövő évi büdzsé tervezésénél nem lehetett eltekinteni sem a szocialista kormányoktól örökölt 1100 milliárd forintos kamattörlesztéstől, sem az európai és világgazdasági helyzettől. Hargitai János hozzátette: ez a költségvetés teljesíthető.
2011.10.26 14:23MTIA kormányprogramban korszakváltásra szövetkeztek - fogalmazott a kormánypárti politikus. Mint elmondta: berozsdásodtak a rendszerváltáskor kiépített rendszerek.
A kormány 2010-ben a pénzügyi összeomlástól mentette meg az országot - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Hargitai János felszólalásában elismerte a Bajnai-kormány válságkezelő korrekcióit is.
A kormányzat idén kezdte el az ellátórendszer átalakítását, az ország átszabását és újrafogalmazását; a nagy rendszerek átalakítása folytatódnak jövőre is - tette hozzá a kormánypárti politikus.
A jövő évi büdzsé egyik legfontosabb célja, hogy sikerüljön elrugaszkodni a bajban lévő európai országok csoportjától. Az államadósságot csak akkor sikerül csökkenteni, ha 2,8 százalék alatt marad a költségvetés hiánya. A tervek 2,5 százalékos hiánnyal számolnak - mondta el a KDNP vezérszónoka.
Hargitai János hozzátette: az örökölt 82 százalékos államadósságot 2012 végére 72 százalékra csökkenti a kormányzat.
A kormánypárti politikus elmondta: a nemzetközi környezet bizonytalan, az uniós országok döntésképtelenek, ez pedig nehezíti Magyarország pozícióit is. A növekedési várakozásokat minden európai ország lefelé korrigálja - emlékeztetett a képviselő.
Hargitai János súlyos gondnak nevezte, hogy hiteltelen szereplői vagyunk az EU-nak, amelyben rossz a hírünk. A kormánypárti politikus szerint ennek legfőbb oka, hogy az uniós csatlakozás óta folyamatosan túlzott deficiteljárás alatt álltunk, vagyis soha nem tartottuk a költségvetési hiányt. A szocialisták ezen öröksége a mai kormány mozgásterét szűkíti - fogalmazott a kormánypárti politikus.
A költségvetés tervezésénél 2012-re 2,5 százalékos hiánnyal, 4,2 százalékos inflációval, 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatottság 1 százalékos emelkedésével számoltak - mondta el a kormánypárti politikus. Hozzátette: igyekeznek a visszaélési lehetőségeket lezárni az adórendszerben, amelytől 500-600 milliárd forintot remélnek.
Hargitai János fontos célnak nevezte az átlátható nyugdíjkassza megteremtését, az egészségügyi kassza zárttá tételét és a munkahelyteremtést is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


