G20
Cannes: rendszerkockázati jelentőségű bankok bemutatója
Cannes-ban hirdethetik ki a rendszerkockázati jelentőségű bankok listáját.
2011.10.15 19:05MTIA 24 ország pénzfelügyeleti szerveit, illetve több nemzetközi szervezetet tömörítő Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) a november 3-án kezdődő cannes-i G20-as csúcsra készíti el a rendszerkockázati jelentőségű nemzetközi bankok listájára vonatkozó javaslatát - mondta a Dow Jones üzleti hírügynökségnek egy, az ügyet jól ismerő forrás a G20-as államok pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek párizsi találkozóján szombaton.
A forrás szerint a mintegy 50 pénzintézetet tartalmazó listáról a dél-franciaországi üdülővárosban tartandó találkozón születhet végleges döntés.
A szakember nem akart lehetséges, a listán szereplő pénzintézeteket megnevezni.
Az amerikai bankház Lehman Brothers 2008. évi csődje óta a nemzetközi közösség a pénzpiacok fokozott stabilitása érdekében új szabályozáson dolgozik, amely többletkötelezettségeket róna a legnagyobb, úgy nevezett rendszerkockázati jelentőségű bankokra.
Az FSB által kidolgozott javaslatok szerint az ilyen pénzintézeteknek 2,5 százalékkal magasabb tőketartalék rátával kellene működniük, mint a kisebb bankoknak. Ezen felül - a szervezet október eleji közlése szerint - a nagy bankoknak saját "válságmegoldó tervvel" kellene rendelkezniük.
Az FSB korábban arról tájékoztatott, hogy a november eleji G20-as csúcsra véglegesíti a rendszerkockázati jelentőségű bankok szabályozására vonatkozó javaslatait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


