Kutatják a melót
Kicsit kevesebb a munkanélküli - de azért sokan ülnek otthon
Az elemzői várakozásoknak megfelelően, 10,8% maradt a munkanélküliségi ráta június-augusztus között, azonban kissé mérséklődött az egy évvel korábbi 11%-ról.
2011.09.28 09:45ma.huA továbbra is munkanélküliségi ráta mögött az aktivitási ráta növekedése áll, ami önmagában kedvező is, feltehetően a megszigorított nyugdíjba vonulási feltételeket tükrözi, de szerepe lehetett a frissen végzettek megjelenésének is - írja közleményében Suppán Gergely, a Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. munkatársa.
Közleményében kifejti: a foglalkoztatottak száma a vártnál lassabban, 4,3 ezer fővel emelkedett a május-júliusi átlaghoz képest, míg 32 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának köszönhető. A munkanélküliek száma ugyanakkor 0,4 ezerrel csökkent az előző háromhavi periódushoz képest, míg 7,8 ezerrel csökkent az egy évvel ezelőttihez képest.
A következő hónapokban szezonális hatások és a feldolgozóipar munkaerő kereslete miatt a foglalkoztatás kissé tovább nőhet, míg a munkanélküliség magas maradhat. A munkanélküliségi ráta a nyár végére 10,6%-ra csökkenhet, azonban a jövő év elejére szezonális hatások miatt újra meghaladhatja a 11%-ot. Idén éves átlagban 11%-os, jövőre 10,6%-os munkanélküliségi rátára számíthatunk - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


