Az Európai Bizottság a polgárok védelmére kel
Többé nem az adófizetők mentik meg a bankokat?
A Handelsblatt egy készülő uniós irányelv tervezetére hivatkozva azt írta: az Európai Bizottság a jövőben a mostaninál sokkal jobban védené az adófizetőket egy újabb bankválság esetén.
2011.09.27 12:59MTIA lap szerint az adófizetők megterhelése helyett a részvényeseknek és a hitelezőknek kellene "egy méltányos részt vállalniuk a veszteségekből" akkor, ha egy pénzintézet pénzzavarba kerül. Rendkívüli esetben ez akár a részvénytulajdon kisajátítását is jelentheti.
Az uniós tagországok bankfelügyeleti szervei felhatalmazást kapnának a részvények értékének a leírására, illetve a részvények bevonására - áll a tervezetben, amit várhatóan novemberben terjeszt be Michel Barnier belső piacért felelős biztos. A nemzeti felügyeletek arra is jogot kapnának, hogy leírjanak az adott banknak nyújtott hitelekből.
A felügyeleteknek arra is felhatalmazása lenne, hogy a pénzzavarba került bank vezetését lecseréljék és a pénzintézetet alapjaiban átszervezzék. Ez egyebek mellett azt jelentené, hogy a részvényesek hozzájárulása nélkül eladhatnák a bank egyes üzletágait, vagy áthelyezhetnék az eszközöket egy erre a célra létrehozott pénzintézethez.
A lap szerint évekig eltarthat, mire a tervezett bizottsági irányelv életbe léphet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


