A párt szerint megbukott az egykulcsos adórendszer
Mesterházy: az MSZP-nek volt igaza
Az ellenzéki párt elnöke kijelentette: az MSZP szerint a kormány beismerte, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott, vagyis az MSZP-nek volt igaza.
2011.09.21 16:19MTIMesterházy Attila bejelentette azt is, hogy létrehoznak egy demokrácia központot a "Fidesz hatalmi visszaéléseinek" felderítésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményében írta, hogy a kompenzációs rendszer működéséhez a kormány a bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kívánja biztosítani. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.
Mesterházy Attila az MSZP országos elnökségének szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány beismerte, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott, illetve ezzel azt is, hogy MSZP-nek igaza van: az egykulcsos adórendszer igazságtalan, mert több millió munkavállaló jár vele rosszul és a költségvetésben is kiesést okoz, ami csak adóemelésekkel és megszorításokkal pótolható.
Az MSZP elnöke ugyanakkor leszögezte: pártja nem támogatja a kormány javaslatát, amely szerinte átgondolatlan és ellentétes a Fidesz programjával, amely átláthatóbb adórendszert ígért.
Az MSZP ugyanakkor elkészítette és még a héten az Országgyűlés elé terjeszti saját javaslatát az adórendszer átalakítására. Ebben megtartanák a jelenlegi 16 százalékos adókulcsot, de emellé egy 32 százalékost is bevezetnének a bruttó 400 ezer forint feletti jövedelmekre és ezzel párhuzamosan a munkára rakodó járulékterheket is csökkentenék.
Mesterházy Attila bejelentette azt is, hogy az MSZP létrehoz egy demokrácia központot, amelynek célja az lesz, hogy összegyűjtse a "fideszes hatalmi visszaéléseket". Ezeket a nyilvánosság számára elérhetővé tennék, és ha szükséges, jogi útra terelnék. A központot Legény Zsolt volt országgyűlési képviselő, jogász vezeti majd, aki rendszeresen beszámol majd a központ munkájáról a nyilvánosság előtt.
Az MSZP elnöke leszögezte: pátja "vissza fog vágni, nem hagyja, hogy eltiporják a magyar embereket" és azt kérte, hogy "aki ilyen visszaéléseket tapasztal, az jelezze a demokrácia központnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06