Csak találgatott a sajtó?
"Nincs szó a büdzsében nyugdíjelvonásról"
A kormányszóvivői iroda közlése szerint a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámai között nincsenek olyanok, amelyek bármilyen, nyugdíjelvonásra vonatkozó adatokat alátámasztanának.
2011.09.21 14:05MTIA kormányszóvivői iroda közleményében azt írta: szerdán több olyan feltételezés jelent meg a sajtóban a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban, amely nem állja meg a helyét, ugyanakkor "zavaró hangulatkeltésre alkalmas". Példaként utalnak a Népszavában megjelentekre: a lap egy általa megkérdezett közgazdászra hivatkozva azt írta, jövő januártól 20 százalékkal csökkenhet a nyugellátások mértéke.
A sajtóban megjelent, találgatásokon alapuló koncepció, előterjesztés nem szerepelt sem a közigazgatási államtitkári értekezleten, sem a kormány napirendjén - közölte a szóvivői iroda, hozzátéve, hogy ebből adódóan döntés sem születhetett az ügyben.
"A 2012-es, Költségvetési Tanácshoz eljuttatott Országvédelmi Költségvetés sarokszámai között nem találhatók olyan adatok, amelyek bármilyen, a nyugdíjelvonásra vonatkozó adatokat alátámasztanának" - hangsúlyozták, kiemelve, hogy a kabinet elkötelezett, hogy a jövőben egy stabil és fenntartható nyugdíjrendszert hozzon létre, amely nem termeli újra az államadósságot, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


