Egy kis vörösiszap mit számít
A szennyezés után is tovább működik a MAL
A magyar államnak nem érdeke, hogy felszámolják a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, így mindent megtesz a cég további, biztonságos működéséért és az ott lévő több ezer munkahely megőrzéséért.
2011.09.16 07:23MTIEzt mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján - olvasható a Magyar Hírlapban. Mint ismert, első fokon mintegy 135 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Mal Zrt.-re a tavalyi vörösiszap-katasztrófa miatt a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, minden esély megvan arra, hogy a Mal a magas bírság ellenére is tovább tudjon működni.
Hozzátette: az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn (MNV) keresztül folyamatosan kapcsolatban áll a cég vezetésével, az MNV február óta intenzív tárgyalásokat folytat a tulajdonosokkal a tulajdonosi szerkezet esetleges átalakításáról.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta, a bírságot egy törvényben meghatározott matematikai képlet alapján határozták meg, figyelembe véve, hogy egyértelműen környezetkárosodás történt, és hogy több mint 1,8 millió köbméter vörösiszap ömlött ki, több ember halálát okozva. Megjegyezte: 20-25 milliárd forintba kerültek a kárelhárítási munkák, a szennyezett föld elszállítása, a gátak építése. Mindehhez adódik még hozzá a házak lebontása és újak felépítése.
A Mal Zrt. fellebez a cégre kirótt, rekordmértékű bírságról szóló határozat ellen - erősítette meg a cég jogi képviselője a Klubrádióban.
Ruttner György hangsúlyozta, mind az összeg nagyságát, mind a megállapítás jogi indoklását vitatják. A vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett nem mezőgazdasági vállalkozások kilencven százalékával már megkötötték a támogatási szerződést, és a megállapított összegeket is kifizették - tudatta Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


