Megkapják
Portugália fejét is megsimizi pár milliárddal az IMF
Portugália megkaphatja az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 78 milliárd eurós hitelének soron következő 11,58 milliárd eurós részletét, miután az EU-t követően az IMF is úgy döntött, hogy átutalja a hozzájárulását az adósságválság kezelését szolgáló hitelhez.
2011.09.13 15:16MTIAz IMF 3,98 milliárd eurót szabadít fel Lisszabon számára, erről a washingtoni központú nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatótanácsa helyi idő szerint hétfőn döntött. Az EU szeptember elején határozott arról, hogy megadja a reá jutó 7,6 milliárd eurót.
Portugáliának az idén tavasszal állítottak össze három évre szóló hitelprogramot. Az államháztartás finanszírozását jelentősen könnyítő csomag fejében a hitelezők elsősorban deficitcsökkentést várnak el. A kölcsönszerződésben foglaltak végrehajtása azonban nem halad a tervek szerint, 2011 első 7 hónapjában a lisszaboni kormány csupán 2 milliárd euróval csökkentette a hiányt az előző évihez képest, ami 1,5 milliárddal kevesebb a vártnál.
A cél az, hogy a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány a tavalyi 9,1 százalékról 5,9 százalékra csökkenjen.
A kormány további takarékossági intézkedéseket és adóemeléseket helyezett kilátásba, hogy elérje a célt, de még így is kérdéses, hogy sikerrel jár-e majd, mert a gazdasági visszaesés miatt nemcsak az adóbevételek csökkentek az első félévben, hanem a szociális kiadások is nőttek, a konjunkturális helyzet javulásának pedig egyelőre nincs jele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


