A végrehajtások száma folyamatosan nő
Nem sokat változott a kilakoltatások száma
Nem változott jelentősen a foganatosított kilakoltatások száma 2011-ben, idén eddig 120 alatt maradt a mutató, amely nagyságrendileg megegyezik az előző években tapasztaltakkal.
2011.09.08 11:29MTIA Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara csütörtöki közleménye szerint 2006 óta folyamatosan emelkedik a végrehajtások száma Magyarországon, az ingatlanárveréseket követő kilakoltatások száma azonban 2011 első félévében a több éves trendnek megfelelően alakul.
A statisztikák alapján az idei év első félévében a kamarához 198.166 ügy érkezett be, 23 százalékkal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A végrehajtási ügyek többsége kisebb követelés, amely nem éri el a százezer forintos összeghatárt, és mindössze 20 százalékuk éri el vagy haladja meg az 500 ezer forintos összeget.
Ingatlanárverésre 2011 első félévében a végrehajtási ügyek 0,6 százalékában, összesen 1.376 alkalommal került sor, nagyjából 50 százalékuk volt lakóingatlant érintő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


