A kormány liberalizálná a tevékenységüket
Megint sztrájkolni fognak a görög taxisok
Csütörtökre újabb huszonnégy órás sztrájkot hirdettek meg a görög taxisok.
2011.09.07 16:16MTIA személyszállító vállalkozók változatlanul azt kifogásolják, hogy a kormány liberalizálni akarja tevékenységüket, azaz több működési engedélyt akar kiadni a verseny növelése céljából.
A taxis szakszervezetek a hétvégén is nagyszabású demonstrációkra készülnek Görögország második legnagyobb városában, Thesszalonikiben, ahol a miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a gazdaságról.
Legutóbb július végén sztrájkoltak a görög taxisok egészen 19 napig, a munkabeszüntetést augusztus elején függesztették fel azzal, hogy folytatják a tárgyalásokat.
A kormány az uniós előírásoknak eleget téve nem fogja korlátozni a kiadható taxisengedélyek számát, és kiváltási díjukat is jelentősen csökkentenék; az eddigi 150 ezer euróról mintegy 3 ezer euróra. A licencet még drágán megvásárló taxisok attól tartanak, hogy az intézkedés nyomán tömegesen jelennek meg új versenytársak a piacon, kiszorítva a régieket.
A taxisok eddig nyugdíjba vonulásuk előtt maguk adták el engedélyüket az új sofőröknek, az engedélyekért akár 200 ezer eurót is adtak.
Athénban az eddigi rendszerben mintegy 14 ezer, egész Görögországban 30 ezer taxis működhetett. Ezek száma az új intézkedéssel jelentősen nőhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


