Nem lesz kolbászból a közös határ
Gyengülő növekedéssel számolnak az unióban
Gyengülő gazdasági növekedéssel számolnak az Európai Unióban - derült ki hétfőn Brüsszelben az Európai Parlament (EP) gazdasági és pénzügyi szakbizottságának ülésén, ahol Olli Rehn EU-biztos és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egymással egybehangzóan szólt a lanyhuló növekedési kilátásokról.
2011.08.29 19:25MTIJean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök, a közös pénzt használó euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke ugyanezen az EP-bizottsági ülésen arról beszélt, hogy immár nagyon közel jutottak a megállapodáshoz az újabb görög segélycsomag folyósítása ügyében. Erről július 21-én elvi egyetértés született, de a megvalósítás késik, nagyrész amiatt, mert a finnek külön biztosítékokra jelentettek be igényt a támogatás folyósítása fejében.
"A rövid távú növekedési kilátások bizonyos mértékben romlottak a tavaszi prognózisunkhoz képest" - mondta a tanácskozáson Olli Rehn. Az Európai Bizottság szeptember 15-én terjeszti elő következő prognózisát. A tavaszi előrejelzésben erre az esztendőre az EU 27 tagországának átlagában még 1,8 százalékos, az eurózónára nézve 1,5 százalékos GDP-növekedést jósoltak.
Rehn szerint azonban a nyár folyamán "erősödtek a turbulenciák", részben az amerikai adósságválságnak, részben az euró-hitelválságnak betudhatóan. Félő, hogy a pénzügyi piacok megrázkódtatásai a reálgazdaság növekedését is veszélybe sodorják - vélekedett az uniós gazdasági és pénzügyi biztos.
Trichet adatai szerint az euróövezetben az idei első negyedévben még 0,8 százalékos, a második negyedévben azonban már csak 0,2 százalékos volt a GDP-bővülés. Rehn sürgette a Görögország pénzügyi megmentéséről szóló július 21-i euróövezeti csúcs határozatainak, valamint a stabilitási paktum megerősítését szolgáló hatos jogszabálycsomagnak megvalósítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


