Duplájára emelkedett egy újabb recesszió esélye
Egyre nő a veszély: újabb válság fenyegeti az Egyesült Államokat
Az előző negyedévi becslésnek a duplájára, 30 százalékra nőtt az esélye annak, hogy az Egyesült Államok újabb recesszióba süllyedhet.
2011.08.15 18:13MTIA lap által megkérdezett szakemberek szerint ha sikerül is elkerülni az újabb válságot, jövőre az amerikai gazdaság várhatóan mindössze 2,5 százalékkal növekszik majd, ami jelentős visszalépés az áprilisban jósolt 3,1 százalékhoz képest.
A gazdaságnak legkevesebb 3 százalékkal kell növekednie ahhoz, hogy a jelentősebben csökkenjen a munkanélküliség. A közgazdászok szerint a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 9,1 százalékról a jövő év közepére csak 8,8 százalékra csökken majd, szemben a korábban becsült 8,2 százalékkal.
A borúlátó jóslatok alig néhány héttel az után láttak napvilágot, hogy szakértők az olajárak csökkenése és a japán földrengés által megszakított autóalkatrész-utánpótlás helyreállása után erős második félévet jósoltak. A kiskereskedelem júliusban négy hónap óta a legjobb forgalmat érte el.
Mindez azonban még az előtt történt, hogy Európában több országra kiterjedtek a pénzügyi válsággal kapcsolatos aggodalmak, hogy az amerikai kormány 1 százalék alá csökkentette a 2011-es első félévi növekedéssel kapcsolatos előrejelzését, és hogy a S&P leminősítette az Egyesült Államokat. Az amerikai fogyasztói bizalom augusztusban 1980 óta nem látott mélységekbe süllyedt.
Több közgazdász szerint az amerikai gazdaság alapjai stabilak, a legnagyobb gondot a bizalmi válság okozza. A megkérdezett szakértők egyharmada szerint a Federal Reserve a következő fél év során újabb gazdaságélénkítési intézkedéseket hoz, például azzal, hogy állami kötvények vásárlásával még lejjebb szorítja a kamatokat, és ösztönzi a részvényvásárlást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


