Kis koki, kis simi
Dicséret és intő Görögországnak
Egyszerre kapott dicséretet és "intőt" az OECD-től Görögország: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet kedden megdicsérte Athént a meggyőző reformokért, de továbbra is számon kéri a következetes megvalósítást, különösen az adóelkerülés korlátozása terén.
2011.08.02 13:45MTIAz országjelentésben foglaltak szerint a strukturális reformok terén elért látványos haladás mellett a kormány számos területen elmaradásban van, és privatizációs programja is határozatlan.
A GDP-hez viszonyított teljes adósság várhatóan 2013-ban éri el csúcspontját, majd azt követően két évtized alatt süllyed a GDP 60 százaléka alá.
A szervezet tovább csökkentette a görög GDP idei alakulására vonatkozó előrejelzését: -3,5 százalékra a korábbi becslésben szereplő -2,9 százalékról, ugyanakkor jövőre már 0,6 százalékos növekedést vár. Angel Gurría főtitkár szerint - aki a Reutersnek nyilatkozott - Görögország képes jobban teljesíteni a privatizáció és a szerkezeti változtatások terén, és képes sikerre vinni programját.
A jelentés szerint bár a görög gazdaság még gyenge, és a kilábalás útja még hosszú, a növekvő export már jelzi, hogy a reformok gyümölcsözőek lehetnek.
A görög bankrendszer sebezhetőségével kapcsolatban a jelentés megállapítja: bankrendszer nehéz helyzetben van kormányzati adósságkitettsége miatt.
Az OECD szerint óvatosan kell megközelíteni a görög bankok függésének csökkentését az EKB likviditásteremtéstől, mivel ez szűk keresztmetszetet teremthet a banki likviditásában. Ugyanakkor ki kell használni a külföldi bankokkal való egyesülésekben és partnerségekben rejlő lehetőségeket - mutat rá az OECD.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


