Nyolc embert állítottak elő
Eltávolította a rendőrség a "Felháborodottakat" Athén főteréről
Eltávolították a megszorító intézkedések ellen tüntető mozgalom, a "Felháborodottak" tagjait a görög főváros főteréről a rendőrök és a városháza alkalmazottai szombaton, s nyolc embert előállítottak.
2011.07.30 18:15MTIA tüntetők több mint két hónapja táboroztak a hatalom és a tiltakozások jelképének számító Szintagma téren.
A május 25-én felállított sátrakat és ideiglenes építményeket lebontották, csakúgy, mint "a környezetet szennyező különböző tárgyakat" - közölte a rendőrség közleményében, amely szerint 25 teherautóra volt szükség a tér megtisztításához.
A művelet során a rendőrök nyolc embert előállítottak: négy görög, két francia, egy német és egy francia állampolgárt, "a környezetvédelemre vonatkozó törvények megsértése miatt". "Nem volt lökdösődés, de a maguk módján világosan a tudtunkra adták, hogy távoznunk kell" - mondta el az egyik eltávolított tüntető, aki csomagjával egy szomszédos utcában találta magát. "A tér kiürítése után megpróbáltunk egy transzparenst kifeszíteni, de azt mondták, azonnal vegyük le, ha nem akarjuk, hogy őrizetbe vegyenek bennünket" - mondta el az egyik "felháborodott".
Május 25. óta az azonos nevű spanyol mozgalom mintájára szerveződött görög "Felháborodottak" több tízezer embert vittek ki az utcára a megszorító intézkedések és a hitelezők nyomása alatt lévő kormány reformpolitikája elleni békés tüntetésekre.
A parlament előtti, szállodákkal és középületekkel övezett Szintagma tér június 29-én és 30-án erőszakos tüntetések színhelye volt, amelyeket a rendőrség könnygázzal oszlatott fel. A tüntetők azt akarták megakadályozni, hogy a parlament elfogadja a négyéves megszorító csomagot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06