MOSZ: bizonytalanság az ügy kezelésében
Magyarország a GMO-tól retteg
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint a GMO-szennyezéseknél maguk a hatóságok is bizonytalanok a követendő eljárást illetően.
2011.07.28 14:36MTIA MOSZ-nál úgy vélik: a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) sorra bocsájtja ki ugyan határozatait a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagból származó kukorica megsemmisítésére, a termelők és a vetőmag forgalmazók körében egyre nagyobb a bizonytalanság.
A már kiadott határozatok visszavonása, majd újak kiadása azt az érzetet keltik, hogy a hatóságok is bizonytalanok a génszennyezési ügyben. Ezt még csak tetézik az állami laboreredmények megbízhatóságát vitató hírek - teszi hozzá az agrár-érdekképviselet.
Sok kérdés nyitott még, és egyre több vetődik fel a jövőre nézve a MOSZ szerint. Hozzá teszik: egy hónapon belül kezdődik a repce vetése.

A termelők pedig félnek, mivel senki se tudja, hogy mit kellene tennie annak elkerülésére, hogy - önhibáján kívül - a károsult kukoricatermelők sorsára jusson. Ezért a repcemag megrendelések állnak, a gazdák, akik összesen mintegy 260 ezer hektáron terveznek repcét vetni elbizonytalanodtak, a vetőmag forgalmazók is tanácstalanok.
Nem lehet tudni, hogy a repce vetőmag esetében sikerül-e időben befejezni az egyes tételek ellenőrző vizsgálatát. A MOSZ a tisztánlátás segítése érdekében ugyanúgy, mint korábban már két alkalommal - ismét sürgeti a szaktárcát, hogy hivatalosan tájékoztassa az érdekképviseleteket. A génszennyezési üggyel összefüggésben korábban - legutóbb e két keddjén a kormányszóvivői tájékoztatón - több kormányzati tisztségviselői is megerősítette: továbbra is Magyarország nemzetstratégiai érdeke a génmódosított szervezetektől (GMO) való mentesség fenntartása. Ezért e tekintetben Magyarország a zéró toleranciát érvényesíti.
Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára pedig jelezte, hogy rendelkezésre áll a megfelelő laboratóriumi kapacitás a vetőmagok vizsgálatára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


