269,46
Gyengült a forint hétfőn reggel
Gyengült hétfőn a forint, az eurót délelőtt tíz óra után 269,46 forinton jegyezték a péntek délutáni 268,44 forint után.
2011.07.25 11:16MTIA dollárt 187,62 forinton jegyzik 1,4370 dolláros euró jegyzés mellett. Péntek délután 187,43 forinton állt, és egy euró 1,4331 dollárt ért. A svájci frank árfolyama 232,64 forint a péntek délutáni 229,12 forinttal szemben.
Hétfőn kora reggel 234 forint közelében is állt az árfolyam. Száz japán jent 239,57 forinton jegyeznek a péntek délutáni 238,80 forinttal szemben.
Pénteken veszített lendületéből a forint erősödése azzal párhuzamosan, ahogy a kezdeti megkönnyebbülés után az elemzők elkezdték "ízekre szedni" a második görög segélycsomagot, különös tekintettel annak a tehervállalás megosztásáról szóló részleteire. Pénteken átmenetileg 266,00 forint alatti euró jegyzésekre is volt példa, de 268 forint felett is járt a jegyzés. A múlt hét elején még négyhavi csúcson, 273 forint közelében járt az euró jegyzése. Miközben a forint árfolyama a hét végén még szűk tartományban mozgott, hétfőn az európai kereskedés kezdetén gyengülésnek indult, a hét végén jellemző 267,50-es euró jegyzésekről egészen 270,50-ig. Hétfőn az amerikai államadósság-limitről folyó alkudozás került a piaci figyelem középpontjába.
A megállapodás hiánya, a világ legnagyobb adósság kibocsátója fizetésképtelenné válásának veszélye kockázatkerülő magatartásra kényszerítette a befektetőket a nemzetközi értékpapír- és devizapiacokon.
A megegyezés hiánya az amerikai államadósság-limitről az amerikai szuverén adósbesorolás rontásának kockázatát hordozza magában. A dollár emiatt gyengült a nemzetközi piacokon, az ázsiai kereskedési szakaszban a jennel szemben négyhavi mélypontra, a svájci frankkal szemben pedig 0,7 százalékkal, közvetlenül a múlt héten elért negatív rekord közelébe esett.
Az euró/dollár árfolyam alig változott a második görög segélycsomag finanszírozási terhei és a Moody's görög adósbesorolásra adott újabb rontása következtében viszonylag gyenge euró miatt. A kockázatkerülés mértékét jól mutatja, hogy a hét végén az arany - egy héten belül már a második alkalommal - árfolyam rekordot ért el, az arany ára unciánként 1.622,49 dollárig emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06