Döntés született
Trichet: még nem lehet tudni, lesz-e államcsőd
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az euróövezeti országok állam- és kormányfői által csütörtökön elfogadott mentőcsomag okoz-e részleges államcsődöt Görögországban, de a megfelelő biztosítékokról döntés született - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2011.07.22 11:43MTI"Nem kívánom megítélni", hogy kivált-e hitelminősítői lépéseket a csomag - magyarázta az EKB-elnöke, és leszögezte: a megállapodás része 35 milliárd eurónyi tartalék, amelyet a görög bankok fedezetéül szolgáló állampapír-állomány minőségének javítására fordíthatnak. Így a pénzintézetek továbbra is részt vehetnének az EKB, a bankrendszer számára kulcsfontosságú, likviditást biztosító programjában.
Trichet úgy fogalmazott: "olyan döntés született, amellyel bármilyen eshetőségre fel vagyunk készülve". Mindazonáltal az EKB elnöke leszögezte, hogy a magánbefektetői részvétel "egyedi" megoldás és hangsúlyozta, hogy önkéntes alapon vesznek részt a programban a pénzintézetek.
Korábban a megállapodás egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy az EKB kategorikusan kijelentette: nem fogad el olyan megoldást, amelyben Görögország akár részleges államcsődöt jelent.
A nagyobb euróövezeti államok vezetői, elsősorban Angela Merkel német kancellár azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az újabb mentőcsomag terhein a magánszektor is osztozzon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


