Az egész város áram nélkül maradt
Koromsötétség Hannoverben
Szerdán késő este Hannover egész területén és a környező településeken is áramszünet volt a Mehrum erőműben történt üzemzavar miatt.
2011.07.14 16:39MTIAz Enercity áramszolgáltató vállalat szóvivője elmondta, hogy a nagyfeszültségű hálózat és az erőmű között, egyelőre ismeretlen okokból, rövid időre megszakadt a kapcsolat. "Néhány napig eltarthat, míg kiértékeljük a történteket" - tette hozzá.
22 óra 34 perckor teljes sötétségbe borult a város, de az erőműbe küldött szakértők gyors munkájának köszönhetően, alig húsz perccel később a lakások 70 százalékában már újból volt áram. A Enercity szóvivője közölte, hogy éjfél után negyed órával teljesen helyreállt az áramszolgáltatás.
Az áramellátás összeomlása elsősorban kórházakban és idősotthonokban okozott riadalmat; több helyre mentőcsapatok vittek hordozható generátort az áram pótlására. Az este folyamán a tűzoltóság és a mentőszolgálat 350 munkatársát mozgósították egyszerre. "Áramszünet miatt még soha nem voltunk ekkora méretű riasztáson" - mondta el Jan Feichtenschlager, a félmillió lakosú város tűzoltóságának szóvivője.
Sokan a liftbe szorulva vártak a tűzoltókra. A város repülőterén beindultak az áramfejlesztő aggregátorok, s a fel- és leszállások rendben zajlottak. A rendőrség szóvivője közölte, hogy 1500 telefonhívás érkezett hozzájuk aggódó lakosoktól. Az egyik városrészben, a sötétséget kihasználva, négy üzletbe törtek be.
Az Enercity szóvivője elmondta, legutóbb 10 éve történt hasonló üzemzavar.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


