Az élelmiszer- és üzemanyag árak csökkenthették
Alacsonyabb a júniusi infláció, mint azt várták
A várakozásoknál lényegesen alacsonyabbra csökkent a júniusi infláció a megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy az árakat elsősorban az idényáras élelmiszerek és az üzemanyagok vitték lejjebb.
2011.07.12 10:42MTIA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint a fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.
A londoni és a magyar elemzők is 3,8 százalék körüli éves inflációt vártak. A júniusi éves inflációs adat nem csak a várakozásoknál alacsonyabb, jelentősen lassult a májusi 3,9 százalékos mértékhez képest és 2009. áprilisa óta a legalacsonyabb volt.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt közölte, hogy az éves infláció mérséklődését nagyrészt bázishatások illetve a szezonális élelmiszerárak vártnál nagyobb csökkenése okozta.
Ugyanakkor a maginfláció 2,7 százalékról 3 százalékra emelkedett, ami leginkább annak a következménye, hogy az elmúlt évben megfigyelt nyersanyag áremelkedés megjelent a feldolgozott cikkek áraiban, ami óvatosságra intheti a monetáris politika döntéshozóit az esetlegesen megjelenő másodlagos inflációval kapcsolatban - tette hozzá.
Megjegyezte, hogy se keresleti, se béroldali inflációs nyomás nem fenyeget. A következő hónapokban 3,5-3,6 százalék körüli inflációra számít a TakarékBank, ami az őszi hónapokban tovább mérséklődhet az élelmiszerárak bázishatása miatt. Ezt némileg korlátozhatja a népegészségügyi termékadó bevezetése.
Suppan Gergely szerint az év végére akár 3,1 százalék közelébe eshet az infláció, a 3 százalékos inflációs cél pedig a jövő év elején elérhető. Az idei átlagos infláció 3,8 százalék, a jövő évi 3 százalék körül lehet.
Az elemző szerint felfelé mutató kockázatot jelent a háztartási energiaárak elhalasztott emelése, lefelé mutató kockázatot pedig a nyers élelmiszerárak akár a vártnál meredekebb csökkenése, amit az elmúlt hetek tőzsdei jegyzésárai is mutatnak, illetve a tavalyinál várhatóan kedvezőbb mezőgazdasági terméseredmények is lehetővé tesznek.
Annak ellenére, hogy az inflációs várakozások jelentősen enyhülhetnek, az MNB feltehetően nem tudja mérsékelni az alapkamatot a stabilitási kockázatok számottevő növekedése miatt.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint sincs kilátás kamatcsökkentésre. Mint mondta, önmagában a júniusi adat szolgáltathatna okot az alapkamat mérséklésére, de a nemzetközi környezet bizonytalansága miatt szerinte erre az idén mégsem kerül sor.
A szakértő az eltérést az elemzői várakozások és a publikált adat között elsősorban az idényáras élelmiszerek alakulásával magyarázta. Mint mondta, a vártnál jobban csökkent a szezonális élelmiszerek ára.
Az Erste Bank elemzője az idei évi átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését a korábbi 4,1 százalékról 3,9 százalékra módosította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


