Ledolgozhat hátrányából a magyar részvényindex

BÉT: mínuszos nyitás várható

Mínuszos nyitást várnak kedden, a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a nyilatkozó elemzők, akik szerint a nemzetközi hangulat lehet a meghatározó.

2011.07.12 09:17MTI

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető részvénypiaci  elemzője mínuszos nyitást vár kedden. Mint mondta, nem múltak még el a görög és az olasz eseményeket övező aggodalmak. Hozzátette: a negatív nyitásból napközben talpra állhat a hazai index, az OTP ledolgozhat a hátrányából, és esetleg a Mol is, de ennek ellenére előfordulhat, hogy a zárás is mínuszos lesz.
   
Somi András, a KBC Securities elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy bár pánikhangulat még nem alakult ki a börzéken, a befektetők szemmel láthatóan menekülnek a kockázat elől, a menedékdevizák és alacsony kockázatúnak tartott állampapírok erősödnek; ez a trend ma és a hét hátralévő részében is kitarthat.
   
Mint közölte,  a BÉT számára is a nemzetközi hangulat lehet ma a meghatározó, a 9 órakor érkező inflációs adat befolyásolhatja egyedül a hazai kereskedést, de a hangsúly feltehetően az eurózónából érkező híreken lesz. A meghatározó papírok egyaránt 2 százalék feletti esést könyvelhettek el hétfőn, piacmozgató vállalati hír egyelőre ma nem látott napvilágot.
   
Kiemelte azt is, hogy az euró jelentősen gyengült hétfőn és a ma reggeli kereskedésben is a dollárral szemben, jelenleg bőven a lélektani 1,40-es szint alatt, 1,3915 körül áll az árfolyam. Az arany euróban mérve új csúcsot ütött, az EUR/CHF keresztárfolyam új mélypontot ért el hétfőn a svájci frank erősödése nyomán.
   
A svájci frank végül új csúcsra emelkedett a forinttal szemben is tegnap délután az Olaszországból érkező pesszimizmus hatására. A CHF/HUF kurzusa először lépte át a 228-as szintet új csúcsot ütve 228,25-ön. Az éjszaka folyamán - alacsonyabb likviditás mellett - azonban 229 felett is járt az árfolyam, ma reggel pedig 228,4 közelében mozog - emelte ki.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 498,35 pontos, 2,23 százalékos csökkenéssel, 21.815,80 ponton zárt hétfőn.
   
A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények estek a múlt pénteki záráshoz képest.
   
A Mol 480 forinttal, 2,32 százalékkal 20.170 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP részvények ára 137 forinttal, 2,40 százalékkal 5.563 forintra esett, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,75 százalékkal 562 forintra gyengült, forgalma 301,3 millió forint volt.
   
A Richter papírok árfolyama 900 forinttal, 2,38 százalékkal 36.900 forintra csökkentet, a részvények forgalma 307,1 millió forintot ért el.
   
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 90,3 millió forintos forgalom mellett 495 forinttal, 2,61 százalékkal 18.505 forintra csökkent.
   
A BUMIX 1.769,16 ponton zárt hétfőn, ez 23,24 pontos, 1,30 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.