Felelősségre vonást és kártérítést!
Szigorítanák a GMO-ellenőrzést a zöld szervezetek
A génmódosítással szennyezett kukorica ügye kapcsán az ellenőrzés szigorítását, a vetőmagimport felülvizsgálatát és az élelmiszer-önrendelkezés érvényesítését sürgeti a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ).
2011.07.08 16:43MTIA két szervezet közleményében a génszennyezésért felelős vetőmagcégek szigorú felelősségre vonását és a károk megtérítését is szorgalmazzák.
A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy legalább 160 hektár kukoricát kellett megsemmisíteni - kitárcsázni - Baranyában miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki - áll a közleményben.[
A közlemény emlékeztet: az információk szerint a génmódosított vetőmag külföldről származik, és az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég is. Országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag. Emellett a közelmúltban előfordult Magyarországon egy génmódosított szója szennyezésről is.
Az eset kapcsán a Greenpeace és az MTVSZ javasolja a kormánynak, hogy erősítse meg a külföldről behozott vetőmagok, valamint a termesztésre került növények ellenőrzését. Továbbá szerezzen érvényt Magyarország génmódosítás-mentességének, ami már az Alkotmányban is rögzített alapelv.
Szorgalmazzák emellett a génszennyezett vetőmaggal bevetett földek beszántásának, az ártalmatlanítás költségeinek áthárítását a génszennyezett vetőmagot értékesítőkre illetve a fajtatulajdonosokra.
"...Az ország génmódosítás-mentességének biztosítása érdekében a bizonytalan eredetű külföldi import helyett a vetőmagok területén is az élelmiszer-önrendelkezés érvényesítése jelenti a megoldást – idézi a közlemény Fidrich Róbertet, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelősét.
Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse pedig a közlemény szerint "elfogadhatatlan, hogy külföldi tulajdonú vetőmag forgalmazó cégek felelőtlen gyakorlatukkal veszélyeztetik a magyar gazdák megélhetését és a magyar mezőgazdaság nemzetközi hírnevét".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


