Reexportra nem vonatkozik az engedély
Megindulhat Oroszországba a belga és a holland zöldségszállítás
Gennagyij Onyiscsenko orosz tiszti főorvos bejelentette: Oroszorszég keddtől engedélyezi a Hollandiából és Belgiumból származó zöldségek importját.
2011.06.28 13:14MTIHangsúlyozta, hogy az engedély csak az e két országban termelt zöldségre vonatkozik, esetleges reexportra nem.
Oroszország az E Coli baktérium okozta hasmenésjárvány miatt június 2-án leállította a zöldségbehozatalt az Európai Unióból.
Az ügy beárnyékolta a június 9-én tartott Oroszország-EU csúcsot, és csak múlt szerdán született megállapodás az orosz és az uniós illetékesek között arról, hogy a szállítmányokat újra engedélyezi az orosz fél, amint megfelelő iratokkal érkeznek.
A dokumentumnak tartalmaznia kell a zöldség termelési helyét, a származási országot, igazolást minden egyes szállítmány kórokozók szempontjából való vizsgálatáról az adott ország által e célra kijelölt laboratóriuma által.
Onyiscsenko azzal indokolta, hogy Hollandiából és Belgiumból indulhatnak meg elsőként a szállítások, hogy egyrészt ebben a két országban nem betegedtek meg emberek, másrészt az ott kijelölt laboratóriumok elnyerték az orosz fél bizalmát.
A tiszti főorvos hétfőn Dániát, Hollandiát, Lengyelországot, Németországot és Spanyolországot jelölte meg olyan országokként, amelyek elfogadták az orosz feltételeket, és kijelölték az illetékes laboratóriumokat.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy Lengyelország például nem kelt bizalmat, mert onnan többnyire sok reexport érkezik, Németország pedig egyelőre azért nem kapta meg az engedélyt, mert lényegében a járvány fészke.
Kedden hangsúlyozta azonban, hogy hamarosan bővítik azoknak az országoknak a listáját, amelyek már exportálhatnak zöldséget Oroszországba.
Oroszország Onyiscsenko keddi közlése szerint évente 2,5 milliárd euró értékben importál zöldséget, s az első számú szállító Hollandia, amely az orosz zöldségimport mintegy harmadát adja.
Miközben azonban az orosz zöldségimport lassan beindul, Moszkva leállította a behozatalt több német tej- és húsüzemből. Az orosz szakértők szerint ugyanis a járvány vélhetően nem növényi, hanem állati eredetű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


