Kissé erősödött
Korrigált a forint péntek estére
Kissé erősödött a forint péntek estére, a svájci frankot 226,40 forinton, az eurót pedig 269,24 forinton jegyezték 18 óra körül.
2011.06.24 19:14MTIDélután a forint újabb történelmi mélypontra zuhant a svájci frankkal szemben, a befektetési menedéknek tartott devizát 227,53 forinton jegyezték 16.30 körül.
A hét elején, hétfő reggel csaknem 6 forinttal olcsóbban, 221,58 forinton jegyezték a frankot a nemzetközi devizapiacon. Időközben a kockázatkerülő befektetői magatartás vált meghatározóvá, elsősorban a görög válság okozta bizonytalanság és a világgazdaság növekedési kilátásainak romlása miatt.
A Magyarországtól és a magyar gazdaság teljesítményétől független tényezők a forint árfolyamát is rontották, a biztonságos, értékálló befektetésnek számító frank jegyzése így csütörtökön minden korábbi szintet átszakítva elérte a történelmi mélypontot jelentő 227,40 forintot, majd péntek délutánra ezt a rekordot is megdöntötte.
Péntek estére némileg korrigált a forint, röviddel 18 óra után a svájci frankot 226,40 forinton jegyezték.
Az euró, az amerikai dollár és a japán jen jegyzése nem változott jelentősen az egy nappal korábbi és a hét elején regisztrált szinthez képest.
Az euró 269,24 forint volt péntek este. Egy nappal korábban, csütörtök este 269,15 forinton, a hét elején pedig 268,14 forinton állt az euró.
Az amerikai dollárt 189,77 forinton jegyezték péntek este, az egy nappal korábbi 190,03 forint után. A hetet 188,52 forinton kezdte a dollár.
Száz japán jen 236,21 forint volt a nemzetközi devizapiacon péntek este. Csütörtök este 235,91 forint volt száz jen, a hét elején pedig 236,28 forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


