267,25
Vihar a devizapiacon: gyengült a forint
Gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon: délelőtt az eurót 267,25 forinton, előző délután még 266,77 forinton jegyezték.
2011.06.22 10:52MTIA kereskedés erősödéssel indult szerdán, hajnalban 267,60 forintba került az euró, majd 266,70-es szintig gyengült a közös valuta. A forint euróhoz viszonyított árfolyama az euró/dollár árfolyam mozgását követte.
Részben megnyugvást okozott a piacokon a görögországi bizalmi szavazás. Kedden bizalmat szavazott a görög parlament a kormánynak, így a kabinet meghozhatja azt a rendkívül kemény megszorító intézkedéscsomagot, amely előfeltétele annak, hogy megkapja az országot sújtó mély gazdasági válság leküzdéséhez szükséges külföldi hitelcsomag 12 milliárd eurós újabb részletét.
A kereskedők szerint azonban a bizonytalanság nem múlt el, hiszen nem biztos, hogy azok a képviselők, akik kedden bizalmat szavaztak a kormánynak, a megszorító intézkedésekre is igent mondanak.
A szavazás eredménye azonban szerdán enyhe pozitív hangulatot eredményezett, ez azonban rendkívül törékeny a kereskedők szerint. Piac befolyásoló lehet csütörtökre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő-ülése és az azt követő sajtótájékoztatón elhangzó nyilatkozatok.
A dollár szerdán délelőtt 185,60 forint, 1,4395 dolláros euró árfolyam mellett, ez megegyezik a kedd délutáni szinttel, akkor az euró 1,4379 dollár volt. A svájci frank árfolyama 220,60 forint volt a kedd délutáni 220,10 forintos árfolyammal szemben. Száz japán jent 231,50 forinton jegyeztek 231,60 forint után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


