Bajok a végtelenben
Meghibásodott a Cassini űrszonda egyik műszere
Meghibásodott a Szaturnuszt és annak holdjait kutató Cassini-űrszonda egyik mérőműszere, a mérnökök már dolgoznak a zavar elhárításán - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
2011.06.16 16:08MTIA hivatal közlése szerint a Cassini plazmaspektrométere hibásodott meg rövidzárlat miatt. A berendezés az elektronok és a protonok energiáját, valamint elektromos töltését méri. Az eszköz ugyancsak méri a Szaturnusz ionoszférájából származó molekulákat, meghatározza a bolygó mágneses terének konfigurációját, valamint a plazmát és a napszelet a magnetoszféra belsejében.
A szakemberek hozzáfogtak a hiba elhárításához, bár nem lehet tudni, hogy a javítás mennyi időt vesz igénybe. A NASA közlése szerint a Cassini többi műszere megfelelően működik.

A nemzetközi összefogással megépített űrszondát 1997 októberében bocsátották fel. Célja a Szaturnusz bolygó környezetének vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása a Titán hold felszínére.
Az 5712 kilogrammos űrszonda 366 kilogramm tömegű tudományos műszert, valamint a 320 kilogrammos Huygenst vitte magával.
Küldetése során a Szaturnusz-gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedésének rögzítését végzi.
Feladata továbbá a holdak felszíni összetételének és geológiai múltjának meghatározása, a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének mérése, miként a Szaturnusz légkörének vizsgálata is a felhők szintjén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


